Megjelent a rendelet a CSOK Pluszról és az illetékmentességről

2023-12-03 19:18:34

Csütörtök éjjel, azaz 2023. november 30. -án megjelent a CSOK Pluszról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Óriási változást nem hozott a kihirdetett rendelet a tervezethez képest, de lesznek olyanok, akik ennek a kevésnek is nagyon örülni fognak.

A gyermeket várók fellélegezhetnek

A CSOK Plusznál kulcsfontosságú a gyermekvállalás, hiszen ez önmagában az egyik feltétele a kölcsön felvételének. Ráadásul a kapcsolódó kedvezményeket erősen befolyásolja, hogy a futamidő alatt hány gyermekünk születik. Amennyiben például egy babánk érkezne, akkor a törlesztési kötelezettségünk egy éves szüneteltetését kezdeményezhetjük. Ha viszont két babánk is születne, akkor az egy éves moratórium mellett még a fennálló tartozásunkból is elengednek 10 millió forintot.

Igencsak fontossá válnak a határidők azok számára, akik már jelenleg is babát várnak és fel szeretnék venni a támogatott kölcsönt. A CSOK Pluszt ugyanis 2024. januárjától lehet igényelni, arról pedig még nincs információ, hogy mely banknál lesz már az új év első napjaiban elérhető a konstrukció. Egyes családoknak emiatt nagyon kell sietniük az év első napjaiban, hogy még a baba születése előtt mindent elindítsanak. Vagy mégsem kell annyira sietni?

Szerencsére nem kell kapkodni, a jogalkotó külön gondolt ezekre a családokra. A végleges rendeletbe ugyanis bekerült az alábbi kitétel:A 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében az e rendelet hatálybalépését követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni a kölcsön tekintetében.

Vagyis a március végéig lesz egy átmeneti időszak: tavasz első hónapjának végéig beadható a hitelkérelem úgy, hogy 2024. január 1-jét követően született, örökbefogadott babák vállalt gyermeknek minősüljenek.

Ez egyben azt is jelenti, hogy további baba vállalása nélkül is megkaphatjuk a hitelt. Illetve a futamidő alatt érkező újabb gyermeknél már járhat gyermekvállalási támogatás, azaz a 10 millió forint tartozáselengedés is.

CSOK Plusz

Jó tudni!
Érdemes még megemlíteni egy változást: a tervezet alapján a nem első közös lakásvásárlásnál a támogatásból vásárolt ingatlan vételárának a korábban – vagy épp jelenleg is – meglévő közös lakás értékét meg kell haladnia. Ez a végleges rendeletbe picit pontosítva került be, ugyanis a CSOK Pluszból vásárolt lakás vételárának elég csak az igénylő pár korábbi közös lakásuk rájuk eső tulajdoni hányadának értékét meghaladnia.

 

Ha a házaspárnak korábban egy 100 millió forint értékű lakásban volt együttesen 50% tulajdoni hányada, akkor a CSOK Pluszból vásárol háznak elég az 50 millió forintos vételárat átlépnie.

Illetékmentesek maradnak 2024-ben is a támogatásból vásárolt lakások?

A CSOK Plusz rendelet mellett a Magyar Közlönyben megjelent az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása is.

Először ki kell hangsúlyozni, hogy 2024-ben a Falusi CSOK felhasználásával vásárolt lakások után továbbra sem kell illetéket fizetni. Ez gyakorlatilag a vételár 4 százalékának megfelelő költség megspórolását eredményezi. Egy 50 millió forint értékű lakás esetén ez 2 millió forint pénzügyi előnyt jelent. Fontos még, hogy itt nincs vételárkorlát!

A CSOK Plusszal vásárolt lakások esetében is lesz illetékmentesség, itt azonban már megjelenik egy korlát. A jogszabály erről az alábbiakat mondja ki:

"a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról szóló 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet 2024. január 1-jén hatályos 2. § (1) bekezdése szerinti kedvezményes kölcsön (a továbbiakban: CSOK Plusz kölcsön) felhasználásával történő megszerzése esetén – ha az (1) bekezdés y) pontja alkalmazásának nincs helye – a megszerzett lakás forgalmi értékéből a 80 000 000 forintot meg nem haladó rész"

Vagyis a vételár 80 millió forintot meg nem haladó része lesz illetékmentes. Az ezt meghaladó részre viszont meg kell fizetni a 4%-ot. Ez azonban összességében jó hír azok számára, akik CSOK Plusz felhasználásával nagy értékű – 80 millió forint vételárat meghaladó – lakást vásárolnának, ők ugyanis nem esnek el teljes egészében az illetékmentességről, nekik csupán a 80 millió forint feletti részre kell megfizetni a terhet.

Nézzünk pár példát az illetékmentességre CSOK Plusz esetén is:

  • 40 millió forint vételár esetén 0 forint lesz az illeték. A díj mértéke alapból 1,6 millió forint lenne.
  • 60 millió forint vételár esetén 0 forint lesz az illeték. A díj mértéke alapból 2,4 millió forint lenne.
  • 80 millió forint vételár esetén 0 forint lesz az illeték. A díj mértéke alapból 3,2 millió forint lenne.
  • 100 millió forint vételár esetén 800 ezer forint lesz az illeték. A díj mértéke alapból 4 millió forint lenne.
  • 120 millió forint vételár esetén 1,6 forint lesz az illeték. A díj mértéke alapból 4,8 millió forint lenne.

Az új szabályok szerint az elengedett illetéket vissza kell fizetni abban az esetben, ha megsérti a pár a jogszabályt, vagy ha vissza kell fizetniük a Falusi CSOK-ot vagy a CSOK Pluszhoz kapott kamattámogatást. Az illetéket azonban nem kell visszafizetni abban az esetben, ha gyermekvállalás után jár a kedvezmény és a baba a házaspár egészségi állapota miatt nem teljesülhet.

Mit érdemes tudni a CSOK Plusz-ról?

A CSOK Plusz 2024-től elérhető legfeljebb 3%-os kamatozású támogatott kölcsön. A hitel futamideje 10 és 25 év között lehet.

A kölcsön maximális összege a gyermekek számától függ:

  • Egy gyermek esetén legfeljebb 15 millió forint.
  • Két gyermek esetén legfeljebb 30 millió forint.
  • Három, vagy annál több gyermek esetén legfeljebb 50 millió forint.

Az összeg megállapításakor a meglévő és vállalt babákkal is számolnak, de ki kell hangsúlyozni, hogy gyermekvállalás nélkül nem kaphatjuk meg a kölcsönt, minimum egy babát vállalnunk kell.

A kedvező kamat mellett más támogatások is kapcsolódnak a hitelhez a futamidő alatt születendő babák után. Az első baba érkezésekor a törlesztési kötelezettséget egy évre felfüggesztik. A futamidőt később annyival meghosszabbítják, hogy a fizetési kötelezettségünk ne haladja meg a szüneteltetés előtti részletet.

A második baba érkezésétől kezdve minden újabb gyermek születésekor elengednek a fennálló tartozásból 10-10 millió forintot.

Fontos, hogy a szüneteltetés és a tartozáselengedés – ezt nevezik gyermekvállalási támogatásnak is – csak a futamidő alatt született, örökbefogadott gyerekekre után járnak. Itt nem számítanak a korábban meglévő gyerekek.

Ezen kedvezményes hitel felvételéhez számos feltételt teljesíteni kell, ezzel kapcsolatban a részleteket Bankmonitor CSOK Plusz 2024 oldalán megtalálhatsz. Illetve a Bankmonitor kalkulátorával megnézheted, hogy mit jelentene számodra az új CSOK Plusz igénylése.

Forrás: Argyelán József , www.bankmonitor.hu

 

Könnyűszerkezetes készház négyzetméter ár

Térj vissza az előbbi cikkhez:
Tudtad, hogy nem minden készház környezetbarát?