Le kell-e bontani a Bio-Ház Team KFT. által épített könnyűszerkezetes épületeket?

2015-10-23 14:50:54

Helyszíni építésfelügyeleti ellenőrzést tartott 2015. október 21. -én az illetékes Hatóság a Bio-Ház Team KFT. által ifjúsági szálláshelyek céllal épített könnyűszerkezetes épületeinél. Mind az engedélyes, mind a kiviteli tervek a KÖHE A-206/2008 számú ÉME -jére hivatkonak, sőt a tűzvédelmi szakember által készített tűzvédelmi fejezet is ugyanezt az ÉME számot jelöli meg azzal, hogy a fal -és födémszerkezeteket annak megfelelően kell megépíteni. De van abban a tűzvédelmi fejezetben – nagyon helyesen – egy fontos jogszabályi hivatkozás is, ami sokszor elkerüli a figyelmét a tájékozatlan tervezőknek és kivitelezőknek, pedig rendkívül fontos!

könnyűszerkezetes ház, készház, NMÉ, ETA, Émi engedély

Ha elolvassa cikkünket rögtön megért mindent nem csak a szakember, hanem a laikus is.

Mind az engedélyes, mind a kiviteli tervek tehát a KÖHE A-206/2008 számú ÉME -jére hivatkoznak, sőt a tűzvédelmi szakember által készített tűzvédelmi fejezet is ugyanezt az ÉME számot jelöli meg.

De ez nem azt jelenti, hogy bárki megépítheti a megjelölt ÉME szerinti szerkezeteket!
Kevés tehát egy ÉME-re hivatkozni, a fal és födémszerkezetek úgynevezett teljesítményét (Teljesítmények = alapvető tulajdonságok, pl. tűzállóság) is le kell igazolni teljesítmény nyilatkozat kiállításável, ami azonban az ÉME tulajdonosa nélkül NEM TÖRTÉNHET MEG!
 

Tisztelt Megrendelők!

Nincs más lehetőség, Önöknek kell picit odafigyelni. Úgy tűnik, hogy a vállalkozásokat sokszor csak az érdekli, hogy bármilyen módon megszerezzék a megbízást. Hiszen önös üzleti érdekből megtéveszti és félre vezeti Megrendelőjét az a vállalkozás, aki egy idegen, nem az Ő tulajdonát képező dokumentum alapján kezd dolgozni, mert ehhez nincs joga. Így a fal -és födémszerkezetek teljesítményét nem is igazolhatja le, s annak hiányában – ha a Hatóság teszi a dolgát mint ebben az esetben – nem kaphat használatbavételi engedélyt, sőt elrendelhetik az épület visszabontását!

Ha nem akar kockáztatni, hívjon minket, s kérjen tanácsot, mielőtt aláírja a kivitelezésre vonatkozó szerződést!
Telefon: 06-30/5151-324 
Egyéb elérhetőségek: 
Kapcsolat

Ebben az esetben a cél érdekében a kivitelező egyéb furfangot is bevetett, hiszen az ellenőrzés napján weblapján még megtalálható volt a KÖHE oltalom alatt álló logója, azt a látszatot keltve, mintha köze lenne ehhez a szervezethez.  Sőt, ÉME-s szerkezetek megépítését kínálja akként, hogy ilyen dokumentummal nem rendelkezik, ami legalábbis a fogyasztó megtévesztése. Ez tehát a Fogyasztóvédelmi Hatóságra is tartozó ügy, de sajnos nem egyedi az eset!
A MADAFA áldásos tevékenysége
 

A további részleteket elolvashatja itt:    Bio-Ház Team KFT.

Rakd össze magad saját ÉMI engedélyes készházadat!

Kapcsolódó cikkek:
Lassan másfél évtizede épülnek jogszerűtlenül a hazai könnyűszerkezetes házak

Az ÉME/ETA/NMÉ/EMÉ dokumentumokról, Tanúsítványokról, az ÉMI KFT szerepéről a könnyűszerkezetes házak területén