A MADAFA áldásos tevékenysége

2014-01-14 16:49:24

Még 2012 szeptemberében egy beszélgetés sorozat készült a Kö.H.E. elnökével egy vidéki rádiónál az ÉME -hez kapcsolódó csalásokról.
Nem véletlenül!
Ennek rövidített változata 4 részre osztva felkerült weblapunkra is „Beszéljünk a csalásokról” címmel. Az anyagok látogatottsága nem túl jó, kevesen kattintottak -és kattintanak rá. A célt tehát nem sikerült elérni, a figyelmet erre nem sikerült felhívni, ezt igazolja néhány újabb eset is.
Vannak tehát furcsa dolgok!
Eljött az ideje annak, hogy bemutassunk néhány olyan dokumentumot (is), melyet Építtetőktől kaptunk. Ezeket bizonyára elektronikus eszközökkel állították elő. Kipróbáltuk, nem bonyolult!
Az itt bemutatott furcsának tűnő  ÉME -khez a Kö.H.E. tulajdonát képező Építőipari Műszaki Engedélyt, a nyilatkozatokhoz annak oltalom alatt álló logóját és persze a nevét használták fel mintaként.
Nem takarunk ki mindent, hadd lássa mindenki milyen találékony is tud lenni egy vállalkozás!

Forduljanak hozzá bizalommal!



Egy „figyelmeztető” rendőrségi megkeresés:  Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály

Egy weblap, ahol a Kö.H.E. tulajdonát képező A-206/2008 számú ÉME úgy van feltüntetve, mintha az a MADAFA tulajdona lenne: MADAFA-Ház KFT.

Az „igazi”, akkor érvényben lévő ÉME előlapja. Figyeljen az ÉME jogosultjára (tulajdonosára)! 
A valódi ÉME előlap

S a nem egészen ugyanolyan ÉME előlap, itt már a Kö.H.E. csak a kérelmező, azaz aki kifizette a több mint 10 millió forintot a vizsgálatok elvégzéséért. Figyelje csak meg, itt már ki is annak "jogosultja", azaz tulajdonos? Az azonosításra is alkalmas szám persze ugyanaz: A-206/2008-I. Azt azért becsülettel odaírta, hogy a valódisága hol ellenőrizhető le (lap alján)! Tessé kérem leellenőrizni!
Persze más az aláíró is, de az szinte mellékes, hiszen sem szignó, sem pecsét! S a legviccesebb, hogy ezt ugyanígy, szerkeszthető formátumba kaptuk! Tehát akinek kedve szottyan hozzá, nyugodtan írjon még hozzá bármit, például hogy ő a vezérigazgató.
A furcsa ÉME előlap

S íme, ezek már nem szerkeszthetőbe érkezetek hozzánk:
A Madafa által gyártott ÉME előlap és egyéb furcsaságok

Íme kettő nyilatkozat, ami első ránézésre úgy néz ki, mintha azt a Kö.H.E. állította volna ki. De figyelje meg kérem az aláírást és a pecsétet!
Megtévesztő nyilatkozat 1.
Megtévesztő nyilatkozat 2.

S egy "ÉME" szerényebb változatban, itt se pecsét, se aláírás, de jól mutat s elhiszik! Ezt egyébként szerkeszthető formában(!) kapta -és küldte meg nekünk É.CS. nevű emberünk, ami neki sem tűnt fel. Ez olyan, mintha valaki az érettségi bizonyítványát szerkeszthető formában küldené el az egyetemi felvételi kérelemhez! De hát, hogy is küldené másként, ha Ő csinálta?
Hamis ÉME 2.
Hamis ÉME 3.

Amit É.CS. -nek válaszoltunk: Tisztelt É.CS.!

A dokumentumok É.CS. kivételével úgy tűnik beváltak, több építkezés „rendben” befejeződött az elmúlt 5(!) esztendőben. Nyilván mind a Hatóságok, mind az épületeket tervező kollégák, mind pedig a kivitelező felelős műszaki vezetője szakmája -és feladata magaslatán állva, rendben végezték dolgukat.

Az ÉME és ETA véleményünk szerint magánokirat!
Kíváncsiak vagyunk az Ön véleményére! Ön szerint mi történik itt?

Tettünk egy bejelentést is: Madafa ügy, rendőrségi bejelentés 2014.02.03.

Térjen vissza ide, ebből hátha lesz valami, hiszen itt is csaltak:
Le kell-e bontani a Bio-Ház Team KFT. által épített könnyűszerkezetes épületeket?
 

 

Kapcsolódó cikk:   

ÉMI-Kö.H.E. szakmai egyeztetés emlékeztető 2015.01.22.
Az Etikai Bizottság 1/2012. (09.30.) számú határozata - Madafa-Ház KFT. Nyírmada
Beszéljünk a csalásokról (1.)
Beszéljünk a csalásokról (2.)
Beszéljünk a csalásokról (3.)
Beszéljünk a csalásokról (4.)

Típustervek itt: http://www.konnyuszerkezeteshazarak.com/