Piacfelügyeleti eljárás indult a K.E.M.I. KFT és a Tilla – Fa BT ellen

2014-06-01 20:20:51

A megtévesztő nevű Könnyűszerkezetet Ellenőrző, Minősítő és Integráló KFT az akkor még érvényben lévő rendelet által kijelölt tanúsító – ÉMI Nonprofit KFT – jogaival felruházva magát, ellenőrzéseket végzett -és bizonyára jelenleg is végez díj ellenében, s az általa kiküldött „Minőségi ellenőr megfelelőségi igazolásához” köti az ÉME érvényességét. Információink szerint a KEMI KFT a vizsgálattal kapcsolatos nyilatkozatában „ a cég feladatai egyikeként a tanúsítvány kiállítását jelölte meg, azaz tanúsítványt állított ki”.
Ez igen meglepő, hiszen a vonatkozó rendeletben nem a K.E.M.I. KFT neve olvasható, mint erre kijelölt szervezetnek a neve, hanem az egy betűvel rövidebb nevű cégé, azaz az EMI KFT neve.

Érdekes, hogy tulajdonképpen nem az ÉME -t tulajdonló „ellenőr -és tanúsító vállalkozás” forgalmazott, és épített könnyűszerkezetes épületeket, hanem (vélhetően többek között) a Tilla – Fa Házépítő BT. Az ÉME szerinti szerkezetek, mint építési termékek – akkori nevén megfelelőségét – viszont senki nem igazolhatta le jogszerűen, mert úgy tűnik, hogy ehhez hiányzott -és jelenleg is hiányzik az igazi kijelölt tanúsító által a készletekre kiadott Megfelelőségi Tanúsítvány.

A dolog pikantériája, hogy az ügybe belekeveredni látszik egy megyei jogú város elsőfokú Építésügyi Hatóságánál akkor dolgozó, és az építési engedélyek kiadásánál tüsténkedő tervező, nevezetesen Banyó Zoltán Úr is.

A jogszabály ma már picit más, de a jóváhagyó -és tanúsító most is a régi. Az ÉME, ETA, NMÉ, EMÉ viszont még mindig nem elég a jogszerűséghez, kell a Tanúsítvány is!

Ilyen ügyről már hallottunk, s a vállalkozás tevékenységét be is tiltották!
Ha új információhoz jutunk, tájékoztatjuk az érdeklődőket!

ÉME/ETA 2013. július 1. előtt: BM OKF álláspontját tükröző tájékoztató levél 2014
 

Kapcsolódó cikkek:  A faházak építéséhez nem ÉME kell 2.