A meglepett verőcei
A minap felhívott egy hölgy Verőcéről. Hosszan fejtegette, milyen igazságtalan az, hogy a helybéli ácsbrigád nem építheti fel a könnyűszerkezetes házát, mert nincs meg hozzá az ÉME, meg az a másik papír, amit olvasott a weblapunkon. Mondtam neki, hogy nekünk sem volt meg, de hát az ügyvédnek is kell a diploma ahhoz, hogy ügyvédkedjen. Tehát megszereztük.
Mikor kérdésére válaszolva elmondtam neki, hogy ez nekünk mennyibe került, s több mint három évbe telt, ezen teljesen megdöbbent, s mondta, hogy hát ez egy kis vállalkozás, s egyébként ő pedig most akar építkezni, nem három év múlva.
Mondtam, hogy mi is kisvállalkozások vagyunk, s higgye el mi sem voltunk boldogok azért, mert ennyi pénzt ki kellett fizetni, s jelenleg is ezt tesszük.
Aztán hirtelen váltott, s megkérdezte, miért vagyunk mi olyan „önzők -és gonoszok”, hogy nem veszünk be más magyar kisvállalkozást is magunk közé, ha már nekünk mindenünk megvan, legalább boldogulhatnának Ők is.
Elmondtam neki, hogy birtokunkban van egy olyan címlista, ami a hazai könnyűszerkezetes házépítő kisvállalkozások zömét tartalmazza. Aki nincs rajta, az megkapja az érdekes hírt másoktól. Az elmúlt éveben, és az idei év tavaszán többször szétküldtünk olyan információt, mely szerint nem kerül semmibe, ha valaki csatlakozni akar hozzánk, s a tagsággal – ha bizonyos kötelezettségeket felvállal – egy csapásra törvényesen dolgozhat, hiszen az Európai Műszaki Engedélyünk, az Építőipari Műszaki Engedélyünk és a Megfelelőségi Tanúsítványunk erre feljogosíthatja. A telefonáló mondta, ha ez még mindig így van, ő azonnal szól az ácsbrigádnak. Aztán megkérdezte, hogy ugye nagyon sokan akartak hozzánk csatlakozni?
Mondtam neki, hogy senki!
Elmagyaráztam, a Tanúsítvány azt jelenti, hogy a szerkezetek gyártását egy felügyelt rendszer alapján kell végezni, s a felügyeletet szúrópróba szerűen az ÉMI Nonprofit KFT végzi, aki a tanúsítványt is adja.
A szerkezetekbe nem lehet beépíteni csak olyan termékeket (készlet elemei), melyek az ÉME -ben meg vannak határozva, mert hát minek is az a dokumentum, ha nem úgy gyártjuk le a szerkezeteket, ahogyan abban van. S el kell felejteni az olcsó hőszigetelést, a bizonytalan eredetű, nem szárított és nem megfelelően kezelt fenyőt. Csak tűzgátló gipszkartont lehet felszerelni, s a homlokzatra csak bevizsgált hőszigetelő rendszert lehet felrakni, s semmit nem lehet kispórolni, mert minden házat leellenőrzünk.
A csatlakozni akarók ezt végighallgatták, aztán soha többé nem kerestek, s már nem is akartak hozzánk csatlakozni! Vajon miért?
S vajon Ön miért nem gondolja ezt végig – kérdeztem.
A telefonáló rögtön megértette, hogy miért nem ér semmit önmagában az ÉME, ETA vagy az új rendelet szerinti NMÉ és EMÉ. Hiszen a papír mindent elbír, de mit sem ér, ha a megvalósítás nem úgy történik. S bizony ha szoros egy kicsit a költségvetés, ha egy kicsit le kell menni az árral, hát nincs más út, spórolni kell, persze a Megrendelő kárára. De ha ott a „külsős felügyelet”, sőt ott a Kö.H.E. gyártásellenőre, ez a lehetőség „kilőve”!
S a következtetés?
Inkább marad a kockáztatás, hiszen eddig is megúszta, hogy nincs a jogszabályok -és egyébként a fenti dokumentumokban is előírt Tanúsítvány. Úgy sem ért ehhez a Megrendelő, és bizony sokszor a hatóság embere sem!
A telefonáló kicsit hallgatott, s már tudta, hogy az Ő ácsbrigádja sem akar majd hozzánk csatlakozni.
De döntött, s velünk építtet!
Kapcsolódó cikkek:
Az elhibázott kommunikáció
Lassan másfél évtizede épülnek jogszerűtlenül a hazai könnyűszerkezetes házak