Muszáj a CSOK –os háznak gagyinak lenni?

2016-12-23 14:11:56

Itt a CSOK, vegyünk gyorsan egy telket, s hajrá, építsünk!
De milyen házat?

Tudja Ön, mit jelent a hőátbocsátási tényező kifejezés?
A hőátbocsátási tényező (U érték) azt a hőmennyiséget határozza meg, amely a szerkezet 1 m2 felületén 1 másodperc alatt átáramlik, amikor a külső és a belső hőmérséklet közötti különbség 1ºC fok. Minél alacsonyabb az U érték, annál jobb az épület hőszigetelő képessége.

S tudja Ön, milyen fontosak ezek az adatok?
2018. január 1-jétől már a tisztán önerős, azaz a magánerős építkezések és épület felújítások esetében is az új hőátbocsátási értékeknek kell megfelelni.
S mik ezek?
Első lépésben már 2018 január 1 –től a jogszabály a homlokzati falak esetében a jelenlegi 0,45 helyett 0,24-es, azaz 47%-kal szigorúbb; a lapostetők és padlásfödémek  esetében 0,25 helyett 0,17-es, vagyis 32%-kal kisebb, míg a talajon fekvő padlóknál az eddigi 0,5 helyett 0,3 W/m2K, azaz 40%-kal kisebb hőátbocsátási tényező elérését teszi kötelezővé.  Mindez azt jelenti, hogy aki nem két évre tervezi otthonát, ennek figyelembe vételével kell (-ene) azt megépíteni. Hiszen ha nem így jár el, lakása, háza hiába új, forgalmi értéke a fenti dátummal jelentősen le fog esni!

könnyűszerkezetes ház, készház, CSOK

Vajon tudja Ön, hogy tervezője mit tervezett, s kivitelezője mit épít vagy mit fog építeni az Ön és családja számára?

Magyarországon tehát gyors szemléletváltásra van szükség az energiahatékonyság terén. Az új szabályozásnak való megfelelés érdekében a téglafalakat például az eddig általánosan alkalmazott 8-10 cm vastag szigetelőanyagok helyett legalább 15-20 cm vastag szigetelőanyaggal kell (-ene) leszigetelni.  Az alkalmazott homlokzati hőszigetelés vastagságának minden 1 cm-es növekedése 3–4 százalékos energia-megtakarítást eredményez, ezért a szigetelésbe történő beruházás a költségoptimalizált szint, azaz a megfelelő vastagság elérése után a leggyorsabban megtérülő energiahatékonysági befektetés, amely a fűtési célú kiadások 40-50%-os csökkenésével nagy anyagi terhet vesz le az épületek tulajdonosai és üzemeltetői válláról.
Azt, hogy pontosan milyen vastagságú szigeteléssel érhetők el az új követelményszintek, nagymértékben függ az épület falának szerkezetétől. Például egy hagyományos, B-30-as falazóblokkból vagy kisméretű tömör téglából épült homlokzat U-értéke szigetelés nélkül kb. 1,45, de 10 cm-es szigeteléssel már kb. 0,3 W/m2K, ami azt jelenti, hogy a 0,24-es célérték eléréséhez vastagabb, kb. 15-20 cm es szigetelés alkalmazása lenne szükséges.

A legkönnyebben és a legolcsóbban, azaz leghatékonyabban azonban a könnyűszerkezetes épületek homlokzati falszerkezeténél érhetjük el a remélt célt, nem véletlenül épül Németországban minden harmadik, Ausztriában minden negyedik családi ház könnyűszerkezetes technológiával! A Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete tagjai által épített házak alapesetben megfelelnek ezeknek ez elvárásoknak!

Hiába figyel azonban a körültekintő Építtető a 2018 -ban érvényes értékek elérésére, megnyugodnia nem lehet, mert jön az újabb szigorodás 2020 -ban!


Könnyűszerkezetes falpanelek értékesítése

A családok hírportálja, naprakész információk a CSOK-ról is:
http://www.csalad.hu/cimke/csok

Rakd össze magad saját ÉMI engedélyes készházadat!

Mik a könnyűszerkezetes házak és mik a készházak?